Hírek, információk
Bogács is bemutatkozott a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban február 27. és március 2. között megrendezett Utazás Kiállításon, amelynek díszvendége az idén Tunézia volt. Településünket a Bogácsi Turisztikai Kft. és a Bogácsi Termálfürdő képviselte.
Aszalás, zsírban eltett, lesütött és füstölt húsok, különleges befőttek, savanyúságok - ezek kerültek most a polcokra a bogácsi falusi kamramustrán. A látogatók többsége kóstolt, receptet cserélt, vagy csak nosztalgiázott a nagymama, esetleg a dédi kamrájára gondolva.
Szerencsére az idei őszutó kegyesen kellemes időjárása kitartott még és sok érdeklődő jött Bogácsra a Márton-napi Vigasságokra szórakozni. Az időjáráson kívül minden más tőlünk függött és bizton állíthatjuk, hogy nem csalódtak, akik szórakozásra, kikapcsolódásra vágytak ezen a novemberi napon, Bogácson.
Az augusztus 20-i községi ünnepségen idén immár 22. alkalommal osztották ki a bogácsi kitüntető díjakat. A méltatásokat Péter Zoltán alpolgármester olvasta fel, a díjakat Csendesné Farkas Edit polgármester asszony adta át.