Szerencsére az idei őszutó kegyesen kellemes időjárása kitartott még és sok érdeklődő jött Bogácsra a Márton-napi Vigasságokra szórakozni. Az időjáráson kívül minden más tőlünk függött és bizton állíthatjuk, hogy nem csalódtak, akik szórakozásra, kikapcsolódásra vágytak ezen a novemberi napon, Bogácson.
Már a szombatot megelőző este indult egy fantasztikus pánsíp koncerttel a Szent Márton templomban, Steve Taylor – Szabó pánsípművész előadásában. „Telt ház volt", ahogy mondani szokták egy koncertre, nagy örömünkre szolgált, hogy olyan sokan eljöttek bogácsiak is és persze vendégek is, akik már péntek este megérkeztek a hétvégére.
Szombat délelőtt a Szent Márton Borlovagrend szokásos ünnepi közgyűlése zajlott a Közösségi Házban, ahol 11:00 órától a Szent Ferenc kórus énekhangversenye zárta ezt az eseményt.
A Színészligetben folytatódott a lovagrendünk Márton-napi szertartása, négy új borlovagot avattak, név szerint: Kupai Tamás borászt, Prokai Tamás borászt, Sajgál Erika színésznőt és Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok magyar birkózót. A szokásos szőlőboszorkány égetéssel zárták rendezvényüket, ebben az évben Murci Manci boszorkányt égették el, hogy ne vigye el a jövő évi jó szőlőtermést.
A borospincék és az éttermek bőséges Márton-napi menüsorral várták a lúd- és a különleges ételek kedvelőit.
A kulturális és szórakoztató programok délután 14:00 órakor kezdődtek. Elsőként polgármester asszony köszöntötte a vendégeket, köztük Tállai András államtitkár urat, aki személyes jelenlétével tisztelte meg rendezvényünket. A Pávakör dalcsokra, majd a Mazsorett csoport bemutatója után a Vaga-Banda társulat a jelenből egy középkori vásári forgatagba repített vissza bennünket. Majd a Borra-való együttes adott a finom ételekhez és a jó bogácsi borokhoz vidám, borhoz való zenét. Épp a sötétedés kezdetekor léptek színre a tűzzsonglőrök, akik bámulatosan tudták a tüzet megszelídíteni.
Gergely Róbert koncertjére a jelenlévők már nem bírtak csak nézőként és hallgatóként álldogálva nézni a színes programot, aktív részeseivé válva az eseményeknek, a lábukba beköltözött a zene, ami egy óriás tánctérré változtatta a színpad előtti teret. A Bogácsi Tündérrózsa néptánccsoport és barátaik folytatták a műsort és a táncot, a végén természetesen szintén bekapcsolódhatott a közönség, táncházzá alakulva.
A tánc ezzel még mindig nem ért véget, a máglya lángra lobbantása után a lángnyelvek kezdtek tűztáncba, lenyűgözően, magasba vetítve ropogós „lépéseiket". A nap a Thermálfürdő Márton-napi medencebáljával ért véget.
November 11-e, ősidők óta a téli időszak kezdő napja, megkóstolták az újbort és az új termésből nagy lakomákat tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. Ekkorra véget értek a gazdasági munkák, az állatok visszaterelték téli szállásaikra, a gazdák és a mesteremberek megvendégelték cselédeiket, libát azért ettek, mert ekkorra híztak meg annyira, hogy le lehetett vágni őket és számukat csökkenteni is kellett a tél beállta előtt. Tehát libát ettek, bort ittak.
A Márton- napi ünnepeket és népszokásokat őrizzük, hogy ne merüljenek feledésbe, amivel színesíteni is tudjuk az éves programkínálatunkat, vendégeket csalogatni hozzánk, hogy együtt ünnepeljenek velünk. Ünnepeltek is, szórakoztak is, jókat ettek, hozzá finom bogácsi borokat ittak, akik itt voltak biztos nem bánták meg, hogy eljöttek november 2. hétvégéjén Bogácsra!