A Szent Márton-templom központban magasodó tornya messziről látszikBogács környéke évezredek óta ad megélhetési lehetőséget az embereknek. Már a vadászó, szedegető életmódot folytató ősember is letelepedett itt. A Bogácstól alig 4 kilométerre fekvő Cserépfalu határában, a Hór-völgy szájában nyíló Subalyuk barlangban találta meg Dancza János a Neander-völgyi ember csontmaradványait 1932-ben, nagy számú kőeszköz kíséretében.

A község területén is kerültek elő őskőkorszaki, újkőkorszaki leletek. A réz- és bronzkorszaki leletek fő lelőhelye a községhez tartozó Pazsagpuszta környéke. A bronzkor különösen értékes lelete a Tomor várról előkerült csipkés bronzkarika lefüggő díszekkel, csörgő lemezekkel.

Bogács neve és birtokosai

A település nevének vonatkozó magyarázatokat Hajdu Imre: Bogács históriája című könyvében foglalta össze. Eszerint Bogács nevét Borovszky Samu Borsod vármegye története című munkájában az ó-szláv „bogatu”, azaz gazdag szóból eredezteti. Pazsag nevét – ma Pazsagpuszta – a szláv „paseka”, azaz irtvány szóval magyarázza, ezzel utalva arra, hogy a vidéket erdőség borította.
Az 1939-ben megjelent Borsod Vármegye szociográfia azonban tagadja a szláv gyökeret, de magyarázatot nem ad eredetér.

Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történelmi földrajza című könyvében azt írja, a község neve magyar névadással keletkezhetett. Ez azt jelenti, hogy a település alapítójának, első birtokosának vagy nevezetes lakosának a személyneve jelölte magát a települését is.
Egy másik feltételezés szerint a magyar bogáncs növény nevének régi nyelvjárásbeli bogács változatából ered a helyiség neve. De szerinte a szláv eredet sem kizárt, oly módon, hogy szláv családnévből származik.

A községről az első írott emlék 1248-ból származik, ekkor Bagach alakban írták nevét. Nemes birtokosai a településről Bogácsinak is nevezték magukat. A családé maradt a XIV. századig, ám 1323-ban Gergely, örököse nem lévén, egy birtokrészét az egri káptalannak adományozta. A káptalan a Bogácsi család másik tagjától, Györgytől 1339-ben újabb birtokrészt kapott.

Idővel a birtok elaprózódott, a község több nemesi családnak is lakhelyül szolgált. Egyre több és több lett a káptalané, és szerette volna egész Bogácsot megszerezni. Ennek érdekében – országbírói ítélettel – maga vette zálogba a másnak elzálogosított birtokokat. Végül II. Ulászló király új adományt adott a káptalannak, és 1504-ben beiktatta a jászói konvent Bogács birtokába. Az összeírások ezután már csak a káptalant említik birtokosként. Ekkor a Bogach, Bogaczh írásmóddal találkozunk.

Az 1600-as években Bocskay István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is az adományozási joga alá tartozó területnek minősítette Bogácsot, de végül visszakerült birtokba az egri káptalan, immár századokra.

Bár a reformáció hamar elérte – református egyháza 1569-ben alakult –, egyházi birtokként nem gyökeresedhetett itt meg a protestantizmus.

Török világ

Bogács török hódoltsági terület volt, amikor nem a harcok, akkor az adóprés dúlta fel az életet. Az adó mértékét az határozta meg, hogy a lakosok milyen tehetősek voltak. Amint kissé jobb körülmények közé kerültek, vagy a töröknek pénzre volt szüksége, azonnal emelkedett.
Később tizedet és szolgáltatásokat is követelt a török, mégpedig olyan sokat, hogy addig haza sem engedte a lakosokat, míg újabbak nem jöttek robotolni.

A török uralom által okozott pusztulást jól szemlélteti az 1685-ből származó, a lakott és az üresen álló házakat számba vevő összeírás. Eszerint Bogácson 9 házban laktak és 11 ház állt pusztán. A környező községek közül Zsércen 8–10, Cserépfalun 6–10, Tardon 6–34 volt a lakott és a lakatlan házak száma.

Földművesek és a föld kincse

A XVIII. század első évtizedében a föld bősége, a népesség kis létszáma, a termelőerők alacsony színvonala miatt megerősödtek, sőt újraéledtek a föld közös birtoklásának középkori formái. A népesség számának növekedése, az állatállomány gyarapodása, valamint az ezzel együtt járó földbőség csökkenése a szabad foglalás helyébe az újraosztásos földközösségi rendszert honosította meg, majd kialakult a szilárd telekrendszer.

A XVIII. században megindultak a betelepítések. Bogács lakossága 1786-ra elérte a 815 főt. A XIX. században már nem voltak nagy szabad földterületek. A földművelés mellett a XX. század elején már a turizmus is jelentős volt. A II. világháború után fürdője tette a települést igazán népszerűvé.