Hírek, információk

Gazdag program várja a fürdőfesztiválra érkezőketAz idén is gazdag programokkal várja az érdeklődőket a hagyományos fürdőfesztivál a Bogácsi Termálfürdőben augusztus 16-án, szombaton. Az egész napos kikapcsolódás, szórakozás közben lesznek sokak által várt pillanatok is: biztosan ezek közé tartozik a fürdőszépe megválasztása, vagy a Szomszédnéni Produkciós Iroda (nem régen Karinthy-gyűrűvel kitüntetett) humoristáinak fellépése vagy a délután 6-kor kezdődő R-Go-koncert.

a részletes program »

Halra fel! – országos horgásztalálkozó és versenyOrszágos horgásztalálkozóra és versenyre várja az érdelődőket a bogácsi, Szoros-völgyi víztározónál augusztus 9-én, szombaton a Hoórvölgye Horgász Egyesület. Az előző évek sikereire alapozva az idén immár negyedik alkalommal sorra kerülő "Halra fel!" jó alkalom arra, hogy ki-ki megmutathassa a horgászatban való jártasságát – de a kellemes környezetben biztosan jól érzik majd magukat azok is, akik csak nézelődnek, szurkolnak.

Nevezés a helyszínen, a verseny napján reggel 6 órától lehet (felnőtt és gyermek kategóriában). Az izgalmak után a szervezők ebéddel kedveskednek a résztvevőknek.

Kattintson a plakátra a további információkért!

Szóakoztató, megmozgató programok kicsiknek és nagyoknakA változatos nyári bogácsi programkínálat részeként „mozgolódós hétvégére" várják a szervezők az érdeklődőket a Bogácsi Termálfürdőbe augusztus 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap. A fürdőben mindkét napon ingyenes sportversenyek és a közös testmozgás különféle formái kínálnak bőséges választási lehetőséget azoknak is, akik az aktív mozgást részesítik előnyben, de azoknak is, akik csak az enyhébb fizikai megterhelést vállalják – vagy egyszerűen csak nézőként szeretnék magukat jól érezni.

Az viszont biztos, hogy a szombaton este fél kilenctől fél tizenkettőig tartó, karaoke-partival egybekötött fürdőzésen mindenki jól fog szórakozni. | a részletes program »

A megújult futballpálya és öltözőA bogácsi sportélet fontos eseményének részesei lehetnek mindazok, akik kilátogatnak a sportpályára augusztus 2-án, szombaton délután 4 órakor: TÁLLAI ANDRÁS országgyűlési képviselő, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese átadja a község sportolóinak, lakosságának a megújult futballpályát és öltözőt.

Az ünnepélyes átadást a Mezőkövesd Zsóry – Bogácsi Termálfürdő labdarúgó-mérkőzés követi, a szünetben fellép a Bogácsi Mazsorett csoport. A programot a 18 órakor kezdődő DVTK – Bogács öregfiúk mérkőzés zárja.