A termálfürdő amellett, hogy elérhetővé teszi a föld alól feltörő kincset, a kénes gyógyvizet, nagy gondot fordít arra, hogy a fürdőben töltött idő minden percét élvezze a család minden tagja. A területéhez csatlakozó szállások, a fürdő és a gyógycentrum szolgáltatásai kielégítik a pihenésre vagy laza szórakozásra, a gyógyulni vagy szépülni vágyók igényeit is.
A Bogácsi Termálfürdő területén 9 medence – hat gyógyvizes, két gyermek-, egy úszómedence – várja a fürdőzőket a nyári szezonban, május 1-jétől szeptember 30-áig. Szezonon kívül négy gyógyvizű medencében (az egyik fedett) lehet megmártózni. A tizedik medence a strandhoz kapcsolódó Jurta üdülőközpont vendégeinek felfrissülését szolgálja.
A gyerekeket nemcsak vízi, hanem hagyományos, szárazföldi játszótér is várja. A kicsit nagyobbak pedig vízi fociban és a vízen járó gömbben is kipróbálhatják ügyességüket. A még nagyobbak, felső korhatár nélkül, az éjszakai fürdőzés különleges élményét is kipróbálhatják. És ha már különleges fürdőzésről esik szó: Bogácson akár télen, hóemberépítés után is lehet egy kellemeset csobbanni.
A fürdőhöz kapcsolódó szállások lakói úgy érezhetik, mintha saját úszómedencéjük lenne, hiszen a strand területére nyílik az apartmanszálló és a panzió is, a kemping pedig a fürdő ligetes parkjának folytatása. A Jurta üdülőközpont is közvetlenül kapcsolódik hozzá – ez apartmanházaival és különleges, nagy csapatoknak – osztályoknak, munkahelyi vagy baráti társaságoknak – kiváló szállást nyújtó jurtaházaival várja a pihenni vágyókat.
Mindezt a kor igényeinek megfelelően egészítik ki a gyógycentrum kényeztető és gyógyító szolgáltatásai.