Július 2-án 114 tehetséges fiatal mazsorettes és fúvós érkezett hozzánk Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, akik az itt eltöltött néhány nap alatt közös programokon vehettek részt. A találkozó Bogács testvértelepülésének, a lengyelországi Ogrodzieniecnek a Visegrádi Együttműködés kereteiben működő Visegrádi Alaphoz benyújtott sikeres pályázatának köszönhető – csakúgy, mint az augusztusban Ogrodzieniecben megrendező hasonló rendezvény.
Megérkezésük napján a négy nemzet fiataljai színvonalas bemutatókat tartottak a Közösségi Házban. A másnapi egri városnézést követően pedig az ismerkedést egy hatalmas tábortűz melegénél folytathatták a résztvevők. Július 5-én, pénteken a projekt zárásaként látványos felvonulást láthattak a bogácsiak a Bükkalja Általános Iskolától a termálfürdőig, ahol színvonalas gálaműsorral fejeződött be a program.
Bogács és Ogrodzieniec település 2014-ben ünnepli testvérkapcsolatának 20 éves fennállását, s ez alkalomból nyújtotta be a Visegrádi Alaphoz pályázatát Ogrodzieniec város önkormányzata.
Augusztusban újra találkozunk lengyel barátainkkal, hiszen akkor ők látják vendégül a mi mazsoretteseinket, és a bogácsi küldöttséget, valamint a cseh és szlovák fiatalokat.