Ünnepélyes keretek között adta át Tállai András miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő 2018. július 6-án a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő főbejárati és öltözőépületét.
videóösszefoglaló az ünnepélyes átadásról »
Az ünnepségen jelen volt Kerékgyártó László, a Járási Kormányhivatal vezetője, dr. Hajdu András, a Járási Kormányhivatal vezetőhelyettese, és velünk ünnepeltek a környező települések polgármesterei, a helyi gazdasági és civil szervezetek képviselői is.
– Az 1970-es évek elején épült régi öltöző és bejárat mára igen kicsinek és elavultnak bizonyult, sok-sok éve megérett a felújításra. Az első tervek 2012-ben készültek el egy Európai Uniós pályázatra, azóta többször módosítottuk, bővítettük azokat, s 2017 őszén indult meg az építkezés – mondta Csendesné Farkas Edit polgármester kiemelve: – A finanszírozása teljes egészében önerőből valósult meg, az önkormányzat a fürdő bevételeit forgatta vissza a csaknem 300 millió forintos beruházásba.
Az új épületben két szinten korszerű öltöző várja a fürdővendégeket órás rendszerrel működő biztonsági öltözőszekrényekkel, zuhanyzókkal és mosdókkal, egyedi és családi öltözőkabinokkal. Ezen kívül az épületben értékesítik a karszalagokat, és itt juthatnak ki vendégeink a medencékhez.
– További elképzeléseink is vannak a fürdő korszerűsítésére, melyekre érvényes építési engedéllyel rendelkezünk, s terveink szerint 2019 őszén el is kezdhetjük a megvalósításukat – tette hozzá Bogács polgármestere. – Ennek keretében új, fedett élménymedence és wellnessrészleg épül a most átadott épülethez, így egész évben jól működtethető fürdőkomplexummal bővül a bogácsi fürdő a vendégek és a dolgozók örömére.