Nagy volt az érdeklődés a hagyományos borlovagavatásonNagy volt az érdeklődés a hagyományos borlovagavatásonIsmét felpezsdült a település június 20–24. között, hiszen június 20-án a Meder Iván Emléktúrával kezdődött a XXVI. Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borverseny.

XXVI. Bükkaljai Nemzetközi Borverseny – eredménylista »

videóösszefoglaló »

Polgármesteri köszönőlevél a XXVI. Bükkaljai Borfesztivál támogatóinak »

A vidám, dalos emléktúrán ezúttal Bogács látta vendégül a szomolyaiakat, baráti tiszteletét tette településünkön Szomolya polgármestere is. A rendezvény keretén belül megnyílt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével a Természeti környezetünk című kiállítás.

Több százan vettek részt a bortúránTöbb százan vettek részt a bortúránCsütörtökön a Közösségi Házban egész nap folyt a versenyborok gyűjtése, öt országból 239 minta érkezett, melyek bírálata pénteken reggel 10 órakor kezdődött az ünnepélyes megnyitót követően. 8 bizottság értékelte a nevezett tételeket, s nagy örömünkre szolgált, hogy Frittmann János, a Kunsági borvidék elnöke elfogadta meghívásunkat, és a bírálat szakmai védnökeként maga is értékelte a beérkezett mintákat. Vendégünk volt országgyűlési képviselőnk, Tállai András miniszterhelyettes, valamint Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár is.

 

A szombati nap sztárfellépője Király Viktor voltA szombati nap sztárfellépője Király Viktor volt

 

 

 

A bírálatot követően délután öt órától zenés bortúrán vehettek részt az érdeklődők, amelyen kilenc pince zamatos borait kóstolhatták végig a Cserépi úti pincesoron. Este nyolc órától Szűcs Judith szórakoztatta a közönséget, majd a Band of Streets együttes varázsolt fergeteges hangulatot. Az estét a Korda–Balázs házaspár zárta, akiket a szakadó eső ellenére lelkes közönség fogadott.

Szombat délelőtt a Közösségi Házban került sor az eredményhirdetésre, este hét órától pedig Sing Vikit, majd Pál Dénest láthatta és hallhatta a közönség. A rendezvényt Király Viktor élő koncertje zárta, ahol vendégszereplőként jelen volt Radics Gigi is. A koncertet követően tűzijátékot láthattak vendégeink, akik hajnalig folytathatták a mulatozást a Cserépi úti pincesoron.