Házi rétes, kolbász, kocsonya: március 17-én, szombaton VII. alkalommal rendezzük meg Bogácson a Kamramustrát, ahol egyedülálló módon tárulnak elénk a régmúltat idéző, falusi éléskamrák. Megismerhetjük, milyen tartósítási eljárásokat alkalmaztak őseink (aszalás, szárítás stb.) és egyáltalán: hogyan nézett ki egy hagyományos, paraszti éléskamra.
Idelátogató vendégeink finomabbnál finomabb házi réteseket is kóstolhatnak az utánozhatatlan házi készítésű kolbászok mellett – mindkét ételből színes kínálat várja az érdeklődőket, hiszen a hozzánk érkező vendégcsapatok versengenek is a legjobb házi húzott rétes, illetve a legjobb házi kolbász címért. Versenyt hirdetünk kocsonyakészítés kategóriában is.
A nap folyamán hagyományőrző együttesek szórakoztatják vendégeinket, a kézműveskedni vágyók pedig barkácsolhatnak a Viola Alkotóműhelyben. Fél 1-től mindannyiunk örömére vendégül láthatjuk Berecz András ének- és mesemondót. A termelői vásár utcájában helyi és környékbeli, kézzel készített, vagy maguk által termelt portékákat kínálnak termelőink.
S hogy megalapozzuk a hangulatot, március 16-án, pénteken este 6 órától télűző batyus táncházzal várunk minden kedves érdeklődőt Bogácsra, a Közösségi Házba, ahol a talp alá valót a Tekergő Együttes húzza majd.