Már kora reggel érkeztek a főzőversenyen résztvevő csapatok a Rendezvényparkba október 21-én, szám szerint 22 társaság vett részt a megmérettetésen.
Miután az utolsó előkészületek is befejeződtek, már sercegtek is a tárcsákon a finomabbnál finomabb ételek, melyeket 12 órától lehetett a zsűri elé vinni, s melyeket az ide látogató vendégek meg is kóstolhattak. Még előtte, 11 órától Bede Róbert mesterszakács, a TV Paprika séfje tartott főzőbemutatót, de láthattuk a színpadon a Tardi Hagyományőrzőket és a Tündérrózsa Néptáncegyüttest is, akik a bemutatójukat követően jó hangulatú táncházzal örvendeztették meg a vendégeket, és persze a versenyben résztvevőket.
Igazán örülünk annak, hogy rengetegen kíváncsiak voltak a rendezvényünkre, s hogy évről évre több vendéget láthatunk ekkor Bogácson, a Rendezvényparkban. A nap folyamán kicsik és nagyok egyaránt kézműveskedhettek a Viola Alkotóműhely és Népi Játszóházban, vagy kipróbálhatták a népi játszótér érdekesebbnél érdekesebb játékait.
Délután egy órakor a Kassai Lovasíjász Iskola bemutatóját láthattuk, két órakor pedig a Kiss Kata Zenekar pezsdítette fel az embereket. Délután három órakor sor került az eredményhirdetésre, a zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen rengeteg különleges étel készült a tárcsákon (az eredmények lentebb olvashatók). Négy órakor pedig elindult az idei utolsó zenés bortúra a Cserépi úti pincesorra; családiasan, de annál jobb hangulatban.
Ismét egy szép őszi napot tölthettünk együtt Bogácson, ahol újra találkozott a gasztronómia, a szórakozás és a hagyományőrzés. Szeretettel várunk mindenkit jövőre is!
A gasztronómiai megmérettetésen a következő eredmények születtek:
I. helyezett: Csöppentő csapat
II. helyezett: Lövészklub Bogács csapat
III. helyezett: Kondéros Tündérek csapata
Különdíjban részesültek:
Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő csapata
Selypi Csárda csapata
Alig csapat
Kóbor betyárok csapata
Baj Van a Toronyban csapat
Komló Imádók Bt. csapata