Május 1. - A munka és a közösségi együttlét ünnepe
Hangulatos reggeli zenés ébresztővel indult idén május első napja Bogácson.
A települést „körbevonatozva” ébresztette a fúvószenekar Bogács lakosságát, majd pedig a Rendezvényparkban vártunk családias programokkal kicsiket és nagyokat egyaránt. Baráti társaságok, civil szervezetek készítettek különböző finomságokat bográcsban saját maguk és a közönség részére. Napközben népi játékok és kézműves foglakozások várták az érdeklődőket, a kisebbek nagy örömére pedig arcfestés is elérhető volt, valamint fotózkodhattak Bing nyuszival és Mickey egérrel is. Aki kedvet érzett hozzá, aszfaltrajzversenyen, valamint hullahopp versenyen is részt vehetett. 11 órától interaktív előadás keretén belül Harry Potter varázsos világában érezhettük magunkat. Délben közösen feldíszítettük községünk csodaszép májusfáját, melyet vállalkozó kedvű apukák és vendégek állítottak méltó helyére.
A mezőkövesdi lovas polgárőrök is színesítették a napot, lovas bemutatót tartottak megmutatva a polgárőrség munkáját. A családi napot a Pénzügyőr Zenekar koncertje foglalta keretbe, majd pedig a versenyek eredményhirdetése következett. Bízunk benne, hogy mindenki kellemesen elfáradva, pozitív élményekkel tért haza és elmondhatjuk, hogy ismét egy nagyon szép tavaszi napot tölthettünk el kellemes családi, baráti társaságban.