Nyomtatás

Dr. Kerékgyártó JuditDr. Kerékgyártó Judit2013. december 1-jétől Bogács jegyzője

1979-ben születtem Miskolcon, és jelenleg is ott élek. 2004-ben végeztem a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi karán jogászként, jelenleg pedig a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karának II. éves hallgatója vagyok jogászközgazdász posztgraduális képzésen.

Mielőtt Bogácsra kerültem, közel 7 évig dolgoztam a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában, ahol munkahelyteremtő pályázatokkal foglalkoztam. Munkám során a pályázati kiírás véleményezésétől kezdve egészen a támogatásfolyósításig minden folyamattal kapcsolatos feladatot elláttam, illetve tevékenyen részt vettem a Bérgarancia Alapból adható támogatások határozatainak meghozatalában is.

Egyetemi éveim alatt hosszabb-rövidebb ideig dolgoztam Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának adó osztályán is, ahol főleg a helyi adókkal kapcsolatos munkafolyamatokban vettem részt. Párommal és 9 éves kislányommal Miskolcon élünk, de nyáron sok időt töltünk Bogácson és a környéken, hiszen párom cserépfalui származású.

Nagy kihívás számomra egy olyan község jegyzője lenni, ahol a gyerekkoromat töltöttem, és ahová annyi emlék köt. Talán nem véletlen, hogy ennyi év elteltével visszahúzott ide a szívem. Igyekszem minden tudásommal az elődöm nyomdokaiba lépni, és őszintén remélem, hogy hatékony tagja lehetek ennek a számomra oly kedves kis közösségnek.