Az 1960-as években szinte minden településen, köztük Bogácson is létezett úgynevezett MHSZ Klub, ami a rendszerváltás után megszűnt, majd néhány év múlva, 1992-ben átalakulva, új néven – Lövészklub Bogács –, 10 fővel kezdte meg működését.
A bükkaljai települések közül csak Bogácsnak van jelenleg is működő lövészklubja, így a 20 helyi tag mellett 10 fő más falvakból, városokból jár Bogácsra, ahol heti két alkalommal (szerda, vasárnap) edzenek a Bagolyvárban található lőtéren. Mint minden sportágnak, a lövészetnek is vannak szabályai, amelyeknek szigorú betartása a biztonsági követelmények miatt elengedhetetlen.
Ez a sportág nem olyan látványos, mint pl. a talajtorna, és nem olyan népszerű, mint a foci, de aki egyszer a kezébe veszi a fegyvert, ami lehet puska, pisztoly, az biztos, hogy a lövészet szerelemesévé válik.
A bogácsi lövészklub nyitott, bárki lehet tagja, ha megfelel a klub által összeállított feltételeknek.
Bogácson már 2 évtizede rendeznek meghívásos megyei kispuska lövészversenyt a Bükkvinfest idején, ahol 70-80 résztvevő van. Ősszel pedig a Bagolyvári Kupa elnevezésű verseny zajlik Bogácson, ahol a sárospataki, edelényi, és a helyi rendőrőrs mellett természetesen részt vesznek a helyi lövészklub tagjai is.
Az év folyamán az ország, a megye számos városában rendeznek versenyeket, melynek célja lehet egyszerűen a versenyzési lehetőség biztosítása, a lövészsport népszerűsítése, sportbaráti kapcsolatok ápolása. A bogácsiak is több meghívásos versenyen méretik meg tudásukat, ahol egyéniben és csapatban egyaránt mindig eredményesen szerepelnek. A legeredményesebb fiatal versenyző Kerti Dóra.
A legaktívabb tagok jelenleg: Verhóczki János, Verhóczki Tamás, Huszár Zoltán, Lóczi Gyula, Kovácsné Fekete Mária és Szajlai Sándor.
Szajlai Sándor 1982-től MHSZ titkár volt, majd a társadalmi változások után az újjáalakult Lövészklub Bogács néven működő sportegyesület elnöke lett. Hosszú évek óta ő a csapat legeredményesebb tagja, rengeteg kupa, érem tulajdonosa. Az ő általa készített bogácsi lagzis káposztát a helyiek mellett az ideérkező versenyzők is megkedvelték, sőt kifejezetten kérik Szajlai Sándort az étel elkészítésére. A csapat tagjai helyi gasztronómiai rendezvényeken (majális, tárcsás étkek bemutatója) is szívesen részt vesznek, főztjükkel mindig lenyűgözik a sátrukhoz látogató vendégeket.
Bogács Község Önkormányzata támogatja a lövészklub működését, így 2012-ben lehetőség volt a felszerelésüket bővíteni, új fegyvereket vásárolni.