A Bogácsi Thermálfürdő izgalmas, szórakoztató felnőtt- és gyermekprogramokkal, koncerttel és Fürdő Szépe választással várja a látogatókat az augusztus 13-ai Fürdőfesztiválon.
Fotók a tavalyi fesztiválról »
Részletes program »
Komoly hagyománya van ennek a rendezvénynek, hiszen idén immár a XVIII. Bogácsi Fürdőfesztivál várja programjaival az érdeklődőket. Újra megválaszthatják soraikból a fürdőzők a Fürdő Szépét. Délután 1 óráig várják a jelentkezőket, akik a színpadi bemutatás után kísérőzenekar felvezetésével a medencék mellett is megállnak, ösztönözve a fürdőzőket a szavazásra – amit a színpad melletti VIP sátornál tehetnek meg.
A szavazás alatt Dombóvári István humorista szórakoztatja a vendégeket. Ezek után felteszik a (vándor)koronát a győztes fejére, és értékes ajándékokkal jutalmazzák a többi résztvevőt.
A nap zárásaként a Lord együttes népszerű dalait hallgathatja meg a közönség, a másfél órás nagykoncert este 6 órakor kezdődik. A gyerekeket is érdemes elvinni a fesztiválra, mert az animátorok sok mókás és érdekes játékkal várják őket!