Nyomtatás

A fiúk ügyesek, a lányok bátrak voltakA fiúk ügyesek, a lányok bátrak voltakNapfénnyel, vidámsággal és sok-sok sportolási lehetőséggel teli napokon, a Mozgolódós hétvégén vagyunk túl. A rendezvény mindkét napján igazi nyári, meleg idő várta a vendégeket a termálfürdőben, ahol a két nap alatt közel 8 ezren fordultak meg.

Szombaton a vízi fitnesztől a Nippon Zengon és a jógán keresztül sokféle program várta a mozogni vágyókat, igen nagy sikere volt a szkanderbajnokságnak is, melyre 33-an neveztek férfi, női, valamint gyermek kategóriában.

A helyezések a következőképpen alakultak:
Gyerek: 1. Egri Dávid 2. Lukóczki Ádám 3. Szabó Gergő
Nők: 1. Alica, 2. Mester Dominika, 3. Nagy Szilvia
Férfi 80 kg alatt: 1. Sieczkowski Adrian, 2. Czene László, 3. Striho Csaba
Férfi 80 kg felett: 1. Tóth Szabolcs, 2. Pásztor Gábor, 3. Sieczkowski Andrej

A közönség is szerette az élő csocsótA közönség is szerette az élő csocsótEbéd utáni levezetésképpen pezsdítő zumba óra következett, délután 4 órakor pedig érkezett Péntek Enikő, aki egy fergeteges és kemény zónaedzést tartott, elismerés mindenkinek, aki ebben a hőségben végig tudta csinálni a feladatokat. Különleges színfoltja volt a napnak az Illusion Dance electric boogie bemutatója, valamint a zenés éjszakai fürdőzés is, ahol a jókedvről McBB gondoskodott.

A rendezvény mindkét napján lehetőség volt az Olimpiai kvíz kitöltésére, a legjobban válaszolók között szombaton és vasárnap is értékes ajándékokat sorsoltak ki a szervezők.

Vízi fitnesszel és jógával indult a vasárnap, utóbbinak olyan sikere volt, hogy több turnusban is meg kellett ismételni. Koradélután érkezett a HegeShow, extrém triál bemutatót tartottak a srácok, akik ügyességüket többször is bemutatták a délután folyamán. Zumba Petivel, trambulin jumping-bemutató és aquafitness, mindez várta a mozogni vágyókat vasárnap is. Egész délelőtt lehetett nevezni a Muscle Bogács összetett versenyre, valamint az I. Bogácsi Élő Csocsóbajnokságra is, a versenyek eredményei alább olvashatók.

Egy kellemes hétvége mozgással, kikapcsolódással és persze sok vidámsággal – ez volt a Mozgolódós hétvége Bogácson.

Muscle Bogács:
Férfiak:
I. Czentye Péter
II. Varga István
III. Ökrös Bence
Nők:
I. Kolozsvári Veronika
II. Hajdú Anikó
III. Mester Dominika

Élő Csocsóbajnokság:
I. Karcag csapata
II. Bőrszalonna
III. Szolnok
IV. Botlábúak