A húsvét hétfő a locsolkodásé, de az azt megelőző szombaton és vasárnap számos program között válogathatnak a bogácsiak. Családi húsvét a Közösségi Házban kézműves foglalkozásokkal és kirakodóvásárral, vasárnap táncházzal; a fürdőben pedig szombaton este a hagyományos húsvéti locsoló-partyval.
Kézműves-foglalkozásokkal és népi játékokkal várják a szervezők a kicsiket és nagyokat a Közösségi Házban április 4-én délelőtt 10 órától. Itt ki-ki elkészítheti a húsvéti festett tojásokat, tavaszi papírvirágcsokrokat és gyöngyökből fűzött szép ékszereket. A gyerekek az állatsimogatóban nyuszikkal barátkozhatnak, de a bátrabbak a lovaglást is kipróbálhatják.
Mindezek mellett kirakodóvásárral és húsvéti ételekkel is kedveskednek a családi húsvétra érkezőknek a nap folyamán. A délutánt a bogácsi Tündérrózsa Néptánccsoport fellépése színesíti – majd a szombati nap zárásaként a termálfürdőben egy húsvéti locsoló-partyra várják a kedves vendégeket.
Másnap, április 5-én, vasárnap délután folytatódnak a kézműves foglalkozások a Közösségi Házban, a kétnapos program zárásaként pedig este egy fergeteges táncházra várunk mindenkit – a talpalávalót szolgáltató Tekergő zenekarral együtt.