Kellemes idő, verőfényes napsütés várta a helyi, környékbeli és az ország távolabbi részéről érkező érdeklődőket október utolsó hétvégéjén, az immár negyedik alkalommal megrendezett Tárcsás Ételek Fesztiválján. A versengő csapatok már korán reggel elfoglalták helyüket a Cserépi úti pincesoron, és minden erejükkel azon voltak, hogy megmutassák a közönségnek és a zsűrinek, milyen finomakat tudnak sütni.
A fesztiválon 16 csapat készítette tárcsán az ételeit, voltak, akik egyszerre több tárcsán is bizonyították képességeiket. Több mint harminc féle ételből válogathattak a vendégek. Nagy volt az érdeklődés a kóstolójegyek iránt – ezerkétszázat váltottak be a tárcsák környékén!
Kora délutánra minden étel elfogyott, ami a csapatokat dícséri. A zsűri is értékelte a teljesítményeket, az eredmények:
Kiemelt első hely és vándorserleg: Bogácsi Thermálfürdő Kft csapata
I. hely: Március 15. G. Sz. K. csapata
II. hely: Csöppentő csapat
III. hely: Az első(s) osztályosok csapata