A Nemzet Színészei közül Molnár Piroska (aki elültette saját fáját), Bodrogi Gyula és Király Levente tisztelte meg jelenlétével községünket május 1-jén. Ezúttal már negyedik alkalommal került sor Bogácson a Nemzet Színészeinek faültetésére.
A Nemzet Színészeinek hozzátartozói közül részt vett az ünnepségen Agárdy Gábor özvegye, Agárdyné Rácz Boriska, Sztankay István felesége, Bedők Bea, Szabó Gyula özvegye, Szabóné Madarász Pálma és Sinkovits Imre fia, Sinkovits-Vitay András. A rendezvény 11 órakor kezdődött a Közösségi Házban a bogácsi Pávakör dalcsokrával, majd Császár Angela művésznő köszöntő beszédével, amit Szabó Dániel harmonikajátéka követett.
Csendesné Farkas Edit polgármester is üdvözölte a vendégeket, majd Hajdu Imre méltatta a jelenlévő művészeket. A polgármester asszony és a Színészligetet megálmodó Hanák Zsolt felesége, Hanák Zsoltné Decsi Ágnes a faültetés emlékéül szolgáló díszoklevelet adott át Molnár Piroskának.
A Közösségi Házból ezután a művészek, hozzátartozók és a meghívott vendégek átsétáltak a Színészligetbe, ahol Molnár Piroska ünnepélyes hangulatban ültette el a piramistölgyét, amelyet Pászti Ottó diakónus szentelt meg. Ezután a bogácsi mazsorettes lányok segítségével a Nemzet Színészei szalagot tűztek saját fájukra, majd az ünnep zárásaként Csendesné Farkas Edit polgármester és Péter Zoltán alpolgármester megkoszorúzta a Magyar Teátristák keresztjét, ahol Sinkovits-Vitay András elszavalta a Szózatot.