A kormány egyedi támogatásának köszönhetően 100 millió Ft-ot kap Bogács, így megújulhat a község főutcája, valamint a település több forgalmas útszakasza. A teljes beruházás költsége 143 millió Ft lesz, ebből összesen 3,14 km útfelület kap új burkolatot a közeljövőben.
A március 12-én megrendezett tájékoztatón elsőként Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára ismertette a támogatás és a beruházás hátterét. Kiemelte, hogy a magyar kormány a február 26-ai ülésén döntött arról, hogy egyedi támogatásban részesíti a Bogácsi Önkormányzatot. Így a település belterületi útjainak felújítására fordíthatják a megítélt 100 millió Ft-ot.
„Azt gondolom, hogy a település megérdemli a többletforrást, hiszen idegenforgalmi, illetve turisztikai szempontból kiemelkedő szerepet tölt be a térségben, ugyanis a fürdőszezonban több ezer vendég látogat el Bogácsra. A kormány, valamint az önkormányzat kiegészítő támogatásának köszönhetően több forgalmas út felújítása történhet meg a közeljövőben. Hozzáteszem, Bogácsnak nem ez az egyetlen eredménye az elmúlt négy évben, ugyanis a kormányzati ciklus összegzését látva elmondhatom, hogy a község több mint 1 milliárd forint támogatásban részesült. A 324 millió Ft-os adósságkonszolidáció, valamint a 100 millió Ftos útfelújítás mellett több jelentős beruházás is megvalósult a községben. Egyebek mellett megújult az iskola, az óvoda, a sportpálya, új sportöltöző épült, de a település kulturális területen is előre tudott lépni. Úgy gondolom, a bogácsiak méltán lehetnek büszkék és elégedettek azért, ami az elmúlt években történt. Nagyon örülök annak, hogy a község fejlődéséhez a kormány, valamint jómagam is hozzájárulhatunk. Bízom benne, hogy az itt élők elismerik ezt a munkát és a település építését, szépítését a jövőben is tovább tudjuk folytatni" – hangsúlyozta Tállai András.
Kiemelkedő beruházás
Csendesné Farkas Edit polgármester örömét fejezte ki a kormány egyedi támogatásával kapcsolatban.
„Az elmúlt négy évben több olyan nagyszabású fejlesztés valósult meg, ami meghatározó jelentőségű a település életében, de úgy gondolom, hogy mindent figyelembe véve az útfejlesztés az egyik legfontosabb beruházás. Próbáltam utánajárni annak, hogy legutóbb mikor volt ekkora mértékű fejlesztés a főutcán, de olyan régen történt, hogy nem találtam ezzel kapcsolatos adatot. Ez az útszakasz nagy forgalmat bonyolít le, viszont az elmúlt években jelentősen elhasználódott, egyre több úthiba és kátyú jelent meg rajta. Ráadásul több helyen is szűkül az út szélessége, így biztonságos közlekedésre alkalmatlan. Nagyon örülünk annak, hogy a teljes főutca aszfaltburkolatot kap és megújul az útpadkákkal, valamint a vízelvezető árkokkal együtt.
Túl azon, hogy az itt élők életminőségét nagy mértékben javítja a rekonstrukció, egy olyan községnek, amely a turizmusból él, meghatározó az, hogy milyen a településképe. Az idelátogatók az alapján ítélik meg, hogy rendben vannak-e az utak, az árkok, a járda, valamint a parkok. Azt hiszem, hogy ezek közül a legnagyobb falat az út rendbetétele. Miután közútról van szó, nagyon nehéz azt elérni, hogy a település belső útszakasza megújuljon, éppen ezért nagyon boldogok lehetünk, hogy az Alkotmány út mellett a Táncsics út és a Dózsa György út aszfaltborítása is elkészül. Nagyon hálásak vagyunk Tállai András államtitkárnak, hogy támogatta elképzeléseinket, és folyamatosan képviseli a vidék, köztük Bogács érdekeit " – emelte ki Csendesné Farkas Edit.
Az összejövetel végén Tállai András államtitkár átadta Csendesné Farkas Edit polgármesternek a 100 millió Ft-os támogatásról szóló kormányhatározat okiratát.
(forrás: Egyenes Beszéd – közéleti lap | Kiadja: Fidesz Mezőkövesdi Szervezete)