Hírek, információk

Hűen idézték meg a régi idők hangulatát Télűző batyus táncházzal vette kezdetét március 16-án este a hosszú hétvége Bogácson, Rengeteg érdeklődő táncolt jókedvűen a Közösségi Házban, ahol a jó hangulatról az egerszalóki Tekergő Együttes gondoskodott. Szombaton már a kora reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás a Bükkalja Általános Iskolában – hiszen immár VII. alkalommal vette kezdetét a Falusi Kamramustra.

Nemcsak nézni, kóstolni is lehet a kamrák kincseitHázi rétes, kolbász, kocsonya: március 17-én, szombaton VII. alkalommal rendezzük meg Bogácson a Kamramustrát, ahol egyedülálló módon tárulnak elénk a régmúltat idéző, falusi éléskamrák. Megismerhetjük, milyen tartósítási eljárásokat alkalmaztak őseink (aszalás, szárítás stb.) és egyáltalán: hogyan nézett ki egy hagyományos, paraszti éléskamra.

 

December 3-án gyulladnak fel a bogácsi ünnepi fényekKarácsony közeledtével jobban figyelünk egymásra, önmagunk felé fordulunk, és talán kedvesebbek is vagyunk egymással. Hogy ezt az ünnepi érzést erősítsük, minden adventi hétvégére kedveskedünk valamilyen programmal mind a bogácsiaknak, mind pedig idelátogató vendégeinknek.

Ma még csak látványterv – májusra elkészülNovemberben elkezdődik az öltözőépület bővítése és korszerűsítése, ami előreláthatólag 2018 májusának végéig tart. Ez idő alatt az ideiglenes öltözőt vehetik igénybe vendégeink. Bízunk benne, megértéssel fogadják az esetleges kellemetlenségeket – hiszen a felújítást az önök jobb kiszolgálása érdekében végezzük!