Hírek, információk

Mindkét napon gazdag program várja a fürdővendégeketSchirilla György, a nemzet rozmárja és jógaoktatója lesz a XI. Bogácsi Egészségnapok házigazdája, aki a szervezőkkel együtt minden érdeklődőt szeretettel vár július 11-én és 12-én, szombaton és vasárnap a termálfürdőbe. Az egészségmegőrzés jegyében interaktív ismeretterjesztő előadásokat is hallhatnak az idelátogatók, de a mozgás szerelmesei vízifitness- és zumba-órákon is részt vehetnek. Mindkét napon ott lesz Katus Attila aerobic világ- és Európa-bajnok, aki nemcsak átmozgatja majd az érdeklődőket, de azt követően életmód-tanácsadást is tart.

képgaléria a tavalyi rendezvényről »

Az idén is sokan voltak kíváncsiak a borfesztivál programjairaAz idén 23. alkalommal megrendezett Bükkaljai Borfesztivál június 22. és 28. között immár egyhetes rendezvénysorozattal várta az érdeklődőket – a fesztivál több mint két évtizedes történetét bemutató fotókiállítás hétfői megnyitójától egészen a II. János Pál-emlékmű vasárnapi megkoszorúzásáig. A fesztivál legtöbb érdeklődőt vonzó fő programjai ezúttal is szombaton zajlottak – látványos felvonulással, borlovagok avatásával, koncertekkel, és persze a finom borok kitartó kóstolásával.

videó » | képgaléria »

A szabadidősport és az utánpótlás-nevelés szolgálatábanA június 20-án átadott kispályás műfüves labdarúgópálya a Magyar Labdarúgó Szövetség és Bogács Község Önkormányzata között 2014-ben létrejött együttműködési megállapodás alapján épült meg június első felére, a Bogácsi Termálfürdő parkolójának közelében. A létesítmény 25 millió forintból készült el, a kivitelezést a SPORTCHAMPION Kft. végezte, a költségeket 70 százalékban az MLSZ, 30 százalékban pedig az önkormányzat finanszírozta. A 22 x 42 m-es pálya rekordidő alatt készült el, igen jó minőségben.

képgaléria »

Az idén is sok résztvevőre számítanak a szervezőkAz egymást követő bogácsi nyári rendezvények első kiemelkedő eseménye lesz június végén a borfesztivál és borverseny, amely immár 23. alkalommal várja a visszatérő és az új vendégeket – nem utolsósorban pedig a megmérettetést is vállaló boros gazdákat. Az események csaknem egy héten át tartanak majd: keddtől szombatig lesz kiállítás, hangverseny, tömegsport-rendezvény – hogy aztán elérjünk a szombati fesztiválig, amely a finom borok és ételek kedvelőit nívós koncertekkel is várja.

Részletes program »

Versenykiírás és nevezési tájékoztató a XXIII. Bükkalja Borfesztivál borversenyéhez »

Jelentkezési lap a fesztiválon (június 27-én) való árusításhoz »