Extra élmények várják a fürdőzőketExtra élmények várják a fürdőzőketIzgalmas, szórakoztató felnőtt- és gyermekprogramokkal, koncerttel és Fürdő Szépe választással várja a látogatókat a Bogácsi Thermálfürdő az augusztus 12-ei Fürdőfesztiválon.

 

Komoly hagyománya van ennek a rendezvénynek, hiszen idén immár a XIX. Bogácsi Fürdőfesztivál várja programjaival az érdeklődőket. Újra megválaszthatják a Gyógy- és Strandfürdőbe érkező vendégek a 16 év feletti hölgyek közül a Fürdő Szépét. Délután 1 óráig várják a jelentkezőket, akik a színpadi bemutatás után kísérőzenekar felvezetésével a medencék mellett is megállnak, ösztönözve a fürdőzőket a szavazásra – amit a színpad melletti VIP sátornál tehetnek meg.

A fürdő szépeiA fürdő szépei

A szavazás ideje alatt, délután 2 órától Badár Sándor Karinthy-gyűrűs humorista szórakoztatja a vendégeket. Délután 4 órakor felteszik a koronát a Fürdő Szépe fejére, és értékes ajándékokkal jutalmazzák a többi résztvevőt.

A nap zárásaként az Atilla Fiai Társulat nemzeti rockoperáinkból szerkesztett, élő koncertelőadását hallgathatja meg a közönség, a másfél órás nagykoncert este 6 órakor kezdődik. A gyerekeket is érdemes elvinni a fesztiválra, mert az animátorok sok mókás és érdekes játékkal várják őket!

XIX. Bogácsi Fürdőfesztivál
2017. augusztus 12.
10:00–17:30-ig szavazás az „Év Feltörekvő Fürdőjére". A Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőre szavazók között görög szállást (Makrygialos) sorsolunk ki 17:50-kor. A játékban a VIP sátornál elhelyezett laptopon keresztül lehet részt venni, valós e-mail címmel, csak egyszer. A www.azevfurdoje.hu oldalon kell a fürdőnket megjelölni. Minden szavazó egy nyereményjáték részese, amelyen rengeteg értékes nyereményt sorsolnak ki. További részletek a VIP-sátornál.
10:00–17:00 Animátorok kreatív játékai gyerekeknek, felnőtteknek.
11:30–12:00 Vízi torna a nagymedencénél
10:00–13:00 Fürdő szépe jelentkezés: 16 évnél idősebb lányok (hölgyek) jelentkezését várjuk
12:15–13:00 Fortuna Divat-és Táncstúdió showműsora
13:00–14:00 A Fürdő szépe versenyre jelentkezett lányok bemutatása a színpadon, közvetlenül utána felvonulás a medencéknél. A közönség szavazhat a jelöltekre a VIP-sátornál 15:30-ig.
14:00–14:30 Badár Sándor humorista műsora
15:00–15:30 Aquafitnesz az úszómedencénél
16:00–16:30 Fürdő szépe verseny eredményhirdetése
17:50 Sorsolás az Év fürdőjére szavazók közül
18:00–19:30 Atilla Fiai Társulat koncertje