A bogácsi csapat Izsó Gáborral (középen), Békés város polgármesterévelA bogácsi csapat Izsó Gáborral (középen), Békés város polgármesterévelAz alföldi város a Virágvasárnapi Vásár keretén belül rendezi a töltöttkáposzta-főző és süteménysütő versenyt, amire újra benevezett 6 fős csapatunk a Bogácsi Turisztikai és Szolgáltató Nonprofit Kft. szervezésében. Ezzel is erősítve a két település közti, négy éve töretlen baráti kapcsolatot – és a bogácsiak büszkeségét, hiszen a Szajlai Sándor által készített káposztánk elnyerte az első helyezést!

A bogácsi asszonyok hagyományos, tájjellegű süteményei is kimagasló eredményeket értek el. Farkasné Julika habos-túrós süteménye a 2. helyen végzett, a további öt benevezett édesség pedig különdíjas lett.

A nyertes káposzta a különdíjas tálalásbanA nyertes káposzta a különdíjas tálalásbanA nap során vendéglátóink elkalauzoltak egy kellemes sétára, bemutatták nekünk Békés város nevezetességeit. A vásárban frissen sült kürtőskalácsot kóstoltunk, és helyi hagyományőrző előadásokat tekintettünk meg.

A Piac téri programok után a Tarhoson lévő Libás Tanyán láttak vendégül barátaink, ahol libából készült fogásokkal vártak bennünket, majd betekintést nyerhettünk a tanyai élet rejtelmeibe. Kellemesen fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultunk haza.

Hálás köszönettel tartozunk a Békési Önkormányzat dolgozóinak a szíves vendéglátásért és mi is várjuk csapatukat sok szeretettel ismét Bogácsra, a rendezvényeinkre.

A káposzta receptje itt megtekinthető »