Nyomtatás

Finomságok sorakoztak a kamrák polcainFinomságok sorakoztak a kamrák polcainKamramustrát hatodik, kocsonyakészítő versenyt nyolcadik, míg házirétes-készítő versenyt első alkalommal rendeztek Bogácson.

Képgaléria » 
Videóösszefoglaló a réteskészítésről » 
Videóösszefoglaló az egész rendezvényről »

Az ország különböző tájairól érkeztek csapatok erre a rendezvényre. A Közösségi Házban 12 csapat készített rétest, az Arany János utcában felállított rendezvénysátorban 6 település éléskamrájába tekinthettek be a kilátogató vendégek.

A múltidéző kamrákban stelázsikon befőttek, lekvárok, rúdra felaggatott füstölt szalonnák, kolbászok, sonkák, megszárított fűszernövények sorakoztak. Kosarakban alma, krumpli, zöldségek, vászontarisznyákban száraztészták, népi használati tárgyak, amiket most is mind a kamrákban tároltak, ugyanúgy, mint hajdanán.

Kocsonyafőző verseny is zajlott, erre idén is szép számmal adtak le mintákat, összesen 40 tányér kocsonya érkezett a zsűri asztalához.

Idén a Közösségi Házban réteskészítő verseny zajlott. A 12 csapat helyben gyúrta, húzta és töltötte a tésztát, amit egy régi tábori kemencében sütöttek ki. Kovács Sándorné Manci néni bemutatót tartott kicsiknek-nagyoknak egyaránt, hogyan is kell elkészíteni a rétest.

A Közösségi Ház udvarán helyi termelők árulták portékáikat: például házi tésztákat, lekvárokat, mézeket, füstölt hústermékeket lehetett kapni. A rendezvénysátorban hagyományőrző együttesek szórakoztatták a vendéget, akik végigkóstolhatták a települések kínálta házi pogácsákat, süteményeket, pálinkákat, borokat. A gyermekek sem unatkoztak ezen a napon, hiszen a Viola Alkotóműhely és népi játszóházban mindenki talált a kedvére való elfoglaltságot.

A nap zárásaként a Közösségi Házban táncház vette kezdetét este hét órától.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

VI. Kamramustra eredményei:
I. Füzesabonyi Kertbarát Egyesület
II. Bogácsi nagymamák
III. Tardi Hagyományőrzők
Különdíjban részesült: Békés, Pándi Hagyományőrzők, Bogácsi Pávakör

VIII. Kocsonyafőző verseny eredményei:
I. Kormos Kristóf – Tápióbicske
II. Békés csapata
III. Csizmadia Vivien – Tápiószőlős
Különdíjban részesült: Vera néni konyhája – Szihalom, Gubó László, Takács Antalné, Tápióság Baráti kör, Ízmesterek – Miskolc, Pándi Hagyományőrzők

Házirétes-készítő verseny eredményei:
I. Tápiószőlős csapata
II. Bogácsi Pávakör
III. Tápiósági Hagyományőrzők
Különdíjban részesültek: Ízmesterek-Miskolc, Tápióság Baráti kör, Vera néni konyhája – Szihalom, Békés, Füzesabonyi Kertbarát Egyesület